Demo 3 - Shock! magazin

Szép sorban jönnek a Trinity demók, melyeken világosan követhető a csapat fejlődése, iránya. Igaz a kezdeti iránytól nem sokban tértek el, maradt az erősen billentyű-orientált progrock zene, valahol az Emerson, és ha a hazai zenei életet nézzük, akkor bizony az After Crying nyomdokain lépkedve.
Új fuvolista leányzó került az előző felvétel óta a csapatba, név szerint Farkas Rita, plusz egy monstrum is a formáció tagja lett, "akit" Hammond P-100-nak hívnak.
Sajnos hosszas keresgélés után sem találtak megfelelő énekest, így még mindig a billentyűs, Segesdy Márton kénytelen kiereszteni a hangját, és bizony továbbra is ez az igazán gyenge pontja a produkciónak: a magasaknál hamis, sok technikai hibája van, a szövegritmizálása is sántít sokszor. Többet vállal magára, mint amennyit el tud énekelni, és némelyest modoros a stílusa. De tényleg kényszerhelyzet ez, én bízom benne, hogy ha nem is most, lehet, hogy csak három év múlva, de a csapat megtalálja a hozzájuk illő Hangot.
A cd-n három új dal hallható, olyan hömpölygős, mesélős nóták (legalábbis az első, ami bő kilenc perces, és erre mondanám leginkább azt, hogy "Cryingos"), sok leállással, finomkodással, de ha arról van szó, már oda tudnak csapni. Legalábbis Kun Krisztián kétlábdobolásra vetemedik, amin nem csodálkozhat senki, ha a srác zenei ízlését és egyéb projektjeit ismeri. Sokat fejlődött ő is mióta figyelem a játékát, még pontosságilag van mit tanulnia, de egyre inkább egy ügyes, ötletes dobosemberkévé válik.
Az első szám végén tisztára átmennek hard rockos jammelésbe, amiből teljesen ügyes módon úsznak ki progrockos lezárással. A második nóta merengősebb darab, a harmadik játékosabb, pergőbb felvétel, az én ízlésemhez közelebb is áll. Instrumentális ráadásul, de nem is hiányzik az ének, kitöltik az ötletek, pl. a teljesen meglepő blues-betét, amire nem nagyon számítottam náluk. Ezt a nóta pl. lehetett volna hosszabb, valahogy túl gyorsnak érzem a lezárást.
Sajnos a hangzás olyan, mint a korábbi felvételeké: abszolút házi, próbatermi felvétel, kár, mert ez a zene ordítana stúdióért!
Finomabb progrock zenék kedvelőinek feltétlenül ajánlott (főleg azoknak, akik ma is kedvelik a hetvenes évek zenéit követő formációkat), érdekes figyelni, ahogy lassan kibontakozik a Trinity az évek alatt. Kíváncsi vagyok hova fejlődnek, nem sok hasonló zenekar működik itthon, szóval hajrá.
Meg a Hammond azért csak egy Hammond, ugye...

web: www.kethold.hu
e-mail: trinity@kethold.hu

Bátky-Valentin Szilvia

Link küldés
.
Cikk nyomtatás