Demo 3 - Rock gyémántok

Harmadik - és remélhetőleg már utolsó - demó anyagát készítette el 2004-ben a Trinity. Azért remélem, hogy az utolsót, mert már igazán megjárna nekik az a nagylemez!
Az első felvételeik óta folyamatos fejlődésen keresztüljutó csapat most sem hazudtolta meg magát. Kifinomult, tiszta dallamaik, a progresszív zene változatosságát kiegyensúlyozott arányban használni tudásuk és a mind rutinosabb dalszerkesztés, egyre profibb hangszeres tudás mind-mind előre mutatnak.
A legutóbbi demó óta Róna Zsófi fuvolista helyére Farkas Rita került - csak annyit mondhatok, hogy remek választás volt, úgy vélem, nem akarom persze Zsófit megsérteni - Rita sokkal profibb módon áll hozzá ehhez a muzsikához, dallamaiból, (amikből akad szép számmal) játékának finomságából zenébe illesztett voltából legalábbis egyértelműen ez a pozitív hatás jön át.
A zene stílusa is egyre egyénibb, kiforrottabb, egyre távolabb kerül az eleinte egyértelmű hatásoktól (akikre persze továbbra is büszkék vagyunk), ami talán leginkább megmaradt, az a korai Genesis hangulata. Emellé azonban a jellegzetes Hammond hangzással és Segesdy Marci egyéni stílusának erősödésével egy önálló Trinity íz került előtérbe. Ebbe az ízbe jócskán beletartozik Tőgyi Balázs gitárjátéka is, aki például a Jelenések könyve című dalban egészen hard rockos stílusban nyomul, s a szám első harmadát a fuvola kivételével szerintem a Rainbow is szívesen bevállalná. A számban persze nem csak ennyi van, hisz a változatosságához hozzátartoznak azok a vibráló ritmusok, amiket Kun Krisztián lelkes és kitűnő előadásában hallhatunk. Marci énekének tiszta íze, jól érthető és kiváló szövegei, valamint a Hammond-dal váltott műszakban dolgozó zongora mára egyértelmű Trinity sajátsággá érett, amúgy a dalok légiességéért felelősek. A második dal líraiságában nyilatkozik meg leginkább a már említett Genesis hagyaték, nagyon finom zongorával, lágyan csillogó gitárral, selymes fuvolával, Marci érzelmes hangú énekével, épp a megfelelő módon visszafogott ritmusszekcióval.
Ami számomra a legkedvesebb meglepetés a három dal közül, az a harmadik instrumentális szám, a Negyed négyes gyors. A progrock kezdés után megint belépnek a hard rockos témák, amik azután szép finoman átvezetve belemerülnek egy blues-alapú örömzenébe, hogy a végére megint kiérjenek a kezdeti progresszivitásba. Nekem a Trinity eddigi összes dala közül ez tetszik legjobban! Annyira átjön rajta, hogy szabadon engedték az ujjaikat, hogy a lelkük is teljesen szabaddá lett tőle!
Most már csak azt kívánom, hogy szedje össze magát a Periferic Records és minél előbb nyomja ki végre a Trinity nagylemezét, mert már többszörösen is megértek rá a fiatalok s többszörösen is megdolgoztak érte!

Gyebnár Mónika

Link küldés
.
Cikk nyomtatás