Ha minden igaz, a budapesti Trinity megtalálta helyét, s hamarosan ott fog megjelenni első albuma, ahová az leginkább való: a Periferic Recordsnál. Bennfentesek ennyiből már sejthetik, hogy itt valami prog zenéről van szó. Az ám, méghozzá sok komolyzenei, s nem is kevés dzsessz-hatással színesített, a '70-es évekbeli prog-nagyon munkásságában gyökerező, rendkívül kifinomult progresszív rockról.
Úgy tűnik, a demó 3 száma összefügg, tehát konceptanyagról van szó. A történet ugyan nem túl direkt, de nem is megfejthetetlen. A nyitó Két hold már címében is jelzi, hogy jobbára éjszakai hangulatú a zene. Ebben a dalban is feltűnik, hogy az első demóhoz képest közeledett a csapat az After Crying stílusokat átfogó-felülmúló, kristálytiszta intellektusú művészetéhez, ami abban is megmutatkozik, hogy Róna Zsófia fuvolája nagyobb szerephez jut. Persze, továbbra is Segesdy Márton nagyszerű billentyűsjátékána van a hangsúly, és ezen a téren is érezni az A.C. párhuzamot. Persze, az eddigiekben is emlegetett ELP, korai Genesis, Solaris, East, stb. rokonság továbbra is megvan a zenében, mégis kitágította a csapat határait. Emellett mindegyik dalban előfordult, hogy olyan érzésem támadt, mintha valami komoly zenés színdarabot hallanék.
Márton éneke is inkább színházias, ha lehet ilyet mondani, mintsem rockos. Képzett, ám valahogy sápatag, "távolságtartó", ahogy énekel, szinte csak A Bolyongó végén érzi úgy az ember, hogy a rockra jellemző szenvedéllyel dalol. Persze, lehet, a koncepció kívánja így. Mindenesetre a Két holdban egy idő után monotonná válik a sűrűn írt verssorok miatt feszített tempójú, egy dallamot ismétlő éneke. De meglehet, mindössze azért nem tetszik 100%-osan, mert rockhoz szokott fülemnek idegen. A többiek, szintén nyilvánvalóan jól képzett muzsikusok, egyébként hozzá hasonló finomsággal és ízléssel muzsikálnak.
Így sem lehet elvitatni a Ballada szépségét. Emelkedett, hűvös, csillagfényes szépség ez, mely egyszersmind szomorúság is. De a már említett A BVolyongó is gyönyörűen kezdődik, s még egy tökéletesen illeszkedő, füstös, éjféli bár-dzsessz betétet is beleszőttek. Akárha az utolsó Neal Morse-os Spock's Beard-ről is származhatna. Egyébként pedig ajánlom a zenekar figyelmébe a német Sieges Even A Sense Of Change című, bizonyos tekintetben a Trinity zenéjével rokon albumát, a Trinity-t pedig a klasszikus prog rock és az említettek hívei mellett a Savatage rockoperás dolgait kedvelőknek is, mert bár ez itt nem metal, mégis úgy hiszem, a Trinity történeteit, atmoszféra-teremtését értékelni fogják.

Uzseka Norbert